Köszöntő

Tisztelt Kollégák!

Amikor SARS-CoV-2 pandémia szorításából kiszabadulva október elejére meghirdettünk egy egynapos MGYAITT tudományos ülést, a résztvevők száma egyértelműen igazolta, hogy hatalmas igény van a személyes jelenlétű eseményekre. Ugyan az orvosi rendezvények szervezése ismét tiltólistára került, társaságunk vezetősége optimista módon már a jövő tavaszi országos kongresszusunk előkészületein dolgozik. A 2022-es MGYAITT kongresszus a terveink szerint két napos rendezvény lesz, április 22 péntek-23 szombat között kerül megrendezésre a budapesti Danubius Hotel Heliában. A 2022-es év elején véglegesítésre kerülő tudományos program ezúttal sem fog csalódást okozni, a felkért referátumok mellett azonban feltétlenül számítunk szabad előadások, illetve poszterek érkezésére is. Miután az MGYAITT vezetőségének négy éves mandátuma az idén lejárt, a jövő tavaszi összejövetelünk egyben társaságunk tisztújító, vezetőségválasztó kongresszusa is lesz. A tudományos ismeretek bővítése után levezetésként péntek este pedig egy jó hangulatú, zenés bankettvacsora várja a résztvevőket.

A hagyományosan kiváló kongresszusi légkörben a minőségi képzésre és az azt követő felhőtlen kikapcsolódásra a résztvevők mellett a rendezvény szervezését vállaló Convention Budapest Kft megszokott, színvonalas munkája szolgál biztosítékul.

Őszintén remélve, hogy a járványhelyzet jövő tavasszal lehetővé teszi a személyes találkozást, nagy szeretettel várunk mindenkit áprilisi kongresszusunkon!

Dr. Kövesi Tamás
MGYAITT elnöke